„Én nem gyengékre vagy erősekre, sikeresekre vagy sikertelenekre osztom fel a világot. […] Szerintem két fajta ember él a földön: aki kész tanulni, és aki nem.”

Benjamin Barber

A mi ügyünk

Mindenkinek van saját ügye, küldetése. A mi ügyünk, hogy a társadalom minél szélesebb szegmensét elérve – legyél bár Magánszemély, vagy dolgozz Vállalati környezetben – szemléletet formáljunk és elősegítsük a változásra, az új dolgokra, a pozitív szemléletmódra való nyitottságot.

Szeretnénk megmutatni, hogy a változás képezi a fejlődés alapját és alapvetően jó dolog.  A változás része mindennapjainknak, hiszen a világ is változik körülöttünk, melyet mi magunk teremtettünk olyanná amilyen, a robotikával, az automatizációval és a virtualitással együtt, ami mára már személyes kapcsolatainkat is behálózza. Mindemellett nem szabad elfelejtenünk, hogy a körülöttünk lévő világra mi magunk hatással tudunk lenni, és ebben van az egyén felelőssége. Elsősorban azokra a témákra fókuszálunk, amelyekről úgy gondoljuk előre viszik életünket és meghatározzák jelenünket is.

Fontos számunkra, hogy támogassuk az egyéneket abban, hogy hogyan érezzék magukat jól a mindennapi életben munkahelyükön és magánéletükben egyaránt. Magánszemélyeknek és Vállatoknak szóló programjainkat keresd a Szolgáltatásaink menüpont alatt.

TÉMÁK, AMIkben fejlesztési partnereid lehetünk

Stabilan a változásban

Felgyorsult világunkban a munkahelyünkön és a magánéletünkben egyaránt nagy a terhelés rajtunk, miközben szeretnénk helytállni az élet minden területén és közben még jól is érezni magunkat. Ehhez elengedhetetlen a fejlett alkalmazkodóképesség, avagy… 

Tanulási képesség fejlesztő program

A jövőben a vállalatok sikere azon múlik, hogy ki tudnak-e olyan munkakörnyezetet alakítani, ahol az emberek az állandó változás mellett fejlődni tudnak, ki tudnak teljesedni. A növekedéshez pedig elengedhetetlen a tanulás, a fejlődés egyéni és szervezeti szinten …

Pozitív szemléletmód

A gondolataid határozzák meg a valóságodat. A pozitív gondolkozás alapvetően azt jelenti, hogy kerüljük a negatív hatású szófordulatokat és gondolatokat,  felismerjük a problémákat és akadályokat, és hozzáállásunkat nyitottá és megoldáscentrikussá tesszük…

Digitális Mindset

Az emberek 90 százaléka gondolja úgy, hogy ért az internethez és a digitális eszközökhöz – és az esetek egy részében igazuk van. Azonban többségüknek fogalmuk sincs milyen veszélyekkel találkozhatnak…

Hogyan éld túl a mindennapokat?

Munkába visszatérő szülőknek – Egy munkába visszatérő anyuka, vagy akár egy újdonsült apuka egy teljesen új élethelyzetben találja magát egy gyermek születése után a munkába visszatérés után. Ez minden….

Önismeret

A teljes és boldog élet alapfeltétele, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez úgy gondoljuk két dolog elengedhetetlen. Az első, hogy tudjuk kik vagyunk, mit és hogyan szeretnénk elérni…

NYÍLT PROGRAMJAINK

LÉGY TE IS A POZITÍV GONDOLKODÁS INFLUENCERE            

BLOG

Mi az ami érték marad a digitális világban?

Mindenki arról beszél, hogy a munka világában hatalmas változások jönnek. Automatizálás, digitalizálás, robotizálás. De vajon mi az, amitől ebben a világban a cégek versenyképesek és „jó”…

A jóllét szükséglet piramisa

Sokan úgy gondolják, hogy a tökéletesség és a boldogság egyenlő azzal, hogy mindenkit szeretünk, jókedvünk van, mosolygunk. Soha nem vagyunk dühösek, nem vagyunk szomorúak, nincsenek negatív érzéseink. A felnőttek többsége…

csapatunk

KISZELY-MANCS MELINDA

Tanácsadó, tréner, coach, team coach

KÖRMENDI-MOLNÁR RITA

Tanácsadó, tréner, coach, team coach

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás